Expedíció a ”napégette arcúak” földjén

A mai Szudán északi területén fekvő ókori Núbia, a “szent föld”, ahol az egyiptomiak hite szerint Amon, a Napisten lakozott, kivételes gazdagsága miatt volt ismert az ókorban. Nem csak azért, mert innen terjedt el a vaskohászat egész Észak-Afrikában, hanem mert erről a földről szállították a fáraó udvarába a keresztény kultúrkörben is ismert értékes ajándékokat: az aranyat, a tömjént és a mirhát.

Az UNESCO a Nílus hatvan kilométeres szakaszát, a Napata-térséget nyilvánította a világörökség részévé elsőként Szudán területén. A tájat már messziről a Gebel Barkal uralja, az a hegy amely az ókoriak hite szerint Amon isten lakhelyéül szolgált. A nyugat felé tekintő oldalán piramisok, míg lábánál kelet felé tájolva templomok és szentélyek romjai őrzik egykori lakója és egy hajdanvolt, erős civilizáció emlékét.

Az ókori Egyiptom déli határánál kialakult Kús királyság – melyet központjáról Napata Birodalomnak nevez a történetírás – az időszámításunk előtti 8. században jutott történelmi szerephez. Krisztus előtt 770-ben az első napatai uralkodó, Kasta, a Gebel Barkal lábától indulva elfoglalta Alsó-Núbiát és Felső-Egyiptomot egészen Thébáig, ahol felvette a „Felső- és Alsó- Egyiptom királya” címet. Valójában azonban fia és utóda Pianhi (747-716) volt az, aki elfoglalta a közép- és észak egyiptomi hercegségeket, és ezzel ő lett a közel egy évszázadig uralkodó XXV. dinasztia megalapítója. Ő volt az első, aki Núbiában piramis formájú síremléket építtetett, 800 évvel azután, hogy Egyiptomban befejezték az utolsó királyi piramis építését. Ezzel együtt átörökítette az ókori Egyiptomban gyökerező szimbólum- és hagyományrendszert egészen a késő ókorig.  Az utolsó Napata-térségben eltemetett király a Krisztus előtti 4. században hunyt el.

Ezután a Nílus V. és VI. vízesése közé eső Meroé lett a királyok kedvelt temetkezési helye, itt kezdték megépíteni piramisaikat. Bár valószínűleg már ezt megelőzően is királyi székhely volt, ettől az időszaktól kezdve az államot Meroé Birodalomnak nevezik. Mikor Kr. u. 350. körül a királyság széthullott, vele együtt eltűnt a királyi sír jele, a piramis is.