Az expedíció

Az Abu Ramla Szahara Expedíció a 2000-es évek elején alakult azzal a céllal, hogy bejárja az Almásy László által beutazott, felfedezett és számos leírásában ismertetett utazásainak helyszíneit Egyiptom, Szudán és lehetőség szerint Líbia területén.
Az Abu Ramla Szahara Expedíció nevét a magyar utazótól, a Kelet-Szahara legendás életű felfedezőjétől, Almásy Lászlótól kölcsönözte, ugyanis Almásyt a helyi törzsek Abu Ramla, azaz a Homok atyja néven tisztelték.

Az Abu Ramla Szahara Expedíció 2003 novemberében indult először útnak, hogy ellátogasson az UNESCO által az év nyarán világörökség részévé nyilvánított, a mai Szudán területén található három ókori fővárosba, Kermába, Napatába, valamint Meroéba. Az expedíció 2004-ben és 2006-ban is visszatért Núbiába, hogy fényképek és filmfelvételek segítségével őrizze meg az ókori kultúrák emlékeit.

A képi dokumentáció által az expedíció Magyarországon először mutatott be átfogó képet azokról az ókori lelőhelyekről, amelyek – Szudán belső konfliktusai és politikai megítélése miatt – jobbára elérhetetlenek voltak, és ma is nehezen megközelíthetők. Az Abu Ramla Szahara Expedíció elsősorban azokat a területeket járta végig és örökítette meg fényképeken és filmen, ahol még fellelhetőek az egykori királysírok maradványai.

Az expedíciók célja az volt, hogy olyan kulturális szempontból érdekes területeket keressen fel, mutasson be és fényképek, valamint filmfelvételek által megőrizzen, amelyek földrajzi elhelyezkedésük, vagy politikai környezetük miatt nem válhattak kedvelt turisztikai célpontokká.

AzExp

Az expedíció tagjai:

Gebauer Szabolcs
Kálazy András
Kersánszki Tamás
Xantus Áron rendező, operatőr

Elérhetőség: aburamla.expedition@gmail.com; +36-30/730-4747

 

Az expedíció segítői:

Abellatif Gizmallah főorvos
Éber András építész
Fodor Barnabás orientalista
Gianone Péter újságíró
Nemerkényi Antal, A Földgömb című folyóirat korábbi főszerkesztője
Török László ókortörténész, núbiológus